Főoldal / A korral jár

A korral jár

A nyolcvanas évek közepén történt. Ma már pontos évszámot nem mernék eskü alatt mondani, de arra kristálytisztán emlékszem, milyen volt ott lenni Pusztavacs határában. Nem fesztiválnak hívtuk, nem volt köré marketing, szponzor, kordon. Egyszerűen csak tudtuk: ott történik valami, és nekünk ott a helyünk. Autóstoppal jutottunk le. Huszonévesek voltunk, hátizsák, sátor, némi apró a zsebben,...

Az 1979-es zsanai gázkitörés története – amikor egy hétköznapi falu a nemzet figyelmének középpontjába került Az 1979-es zimankós január egyik csendes éjszakáján, 1979. január 25-én hajnalban, Zsana — egy apró Bács-Kiskun megyei falu — neve országos hírletté vált egy rettenetes esemény miatt, amely majdnem három héten át tartó, heroikus küzdelemmé fajult. A Zsana határában fekvő...

Íme egy gondolatébresztő, személyes hangú vélemény, nem nosztalgiázó panaszként, hanem okokat keresve és következményekről beszélve. Volt idő, amikor nem kellett „állatsimogatóba” vinni a gyereket, ha látni akart egy tyúkot, egy malacot vagy egy tehenet. Elég volt levinni a nagyihoz vidékre. A kapu mögött ott volt az udvar, az ól, a baromfi, a disznó, sokszor a...

Regőczy Krisztina és Sallay András

Magyarország sporttörténetében ritka, hogy egy páros nemcsak nemzetközi szinten ért el kiemelkedő eredményeket, hanem népszerűsége is társadalmi jelenséggé váljon. Regőczy Krisztina és Sallay András pontosan ilyen pár volt: együtt írták a magyar jégtánc aranykorát a 1970-es és 1980-as években. Együtt a jégen – a kezdetektől Krisztina Regőczy 1955. április 19-én született Budapesten, András Sallay p...

A Kőbányai út 30. szám alatti hatalmas ipari terület hosszú időn keresztül Budapest egyik legfontosabb műszaki és ipartörténeti központja volt. Az itt működő MÁV Északi Főműhely – későbbi nevén Északi Járműjavító – több mint egy évszázadon át meghatározó szerepet játszott a magyar vasút fejlődésében, és generációk számára jelentett munkahelyet, megélhetést és szakmai identitást. A terület...

Az első hó mindig csendben érkezik. Nem kopog, nem kér bebocsátást, csak egyszer csak ott van: fehér takaróként simul a világra. Idén különösen sokáig vártunk rá. A tél mintha hezitált volna, mintha maga sem lett volna biztos benne, hogy még szükség van rá. Aztán egy reggelen arra ébredtünk, hogy a táj végre visszanyerte régi, elfeledett...

A hetvenes–nyolcvanas évek telén Budapesten a havazás nem számított válsághelyzetnek. Ha leesett a hó, munkát jelentett. Nem közleményt, nem operatív ülést, hanem lapátot, műszakot és fizetést. A város akkoriban tudta: a hó nem vár, ezért ember kell hozzá. Nemcsak állandóak voltak – hanem alkalmiak is A Fővárosi és a kerületi tanácsok tartottak ugyan előre szervezett...

Hatvanhárom éves vagyok. Ha kimondom, nem is hangzik soknak, de ha visszanézek a gyerekkoromra, olyan, mintha egy másik világban éltem volna. Nem jobb volt feltétlenül, nem gazdagabb, nem kényelmesebb – csak lassabb, nyugodtabb és valahogy emberibb. A fotókat nézve rögtön visszajön az érzés. A város. A villamosok, amelyeknek saját hangjuk volt, és belül fából készült...