Nem kellene foglalkozni többet ezzel a szerencsétlen flótással, de vannak dolgok ami mellett az ember nem tud csak úgy elsétálni és ez az.
Nem állítom, hogy mit akart ezzel jelezni, mert egyetlen képkockából szándékot olvasni nem lehet.
De azt igenis lehet mondani, hogy egy közéleti szereplőnek pontosan tudnia kellene: bizonyos mozdulatoknak történelmi jelentésük van. Egy színpadon, zászlók előtt, tömeg előtt nem lehet úgy tenni, mintha ez csak egy véletlen kézmozdulat lenne.
Lehet magyarázkodni, hogy integetés volt. Lehet azt mondani, hogy félreértés. De a kép akkor is azt üzeni, amit sokan elsőre látnak benne.
És ha valaki közéletben szerepel, akkor nemcsak az számít, mit akart mondani, hanem az is, hogyan néz ki, amit csinál.
Ez pedig így nagyon rosszul néz ki.
Kiegészítés
Ez a kép kering néhány napja a közösségi médiában.
A nyilvános szereplések és a politikai kommunikáció világában a testbeszéd gyakran sokkal hangosabb és maradandóbb, mint a mikrofonba mondott szavak. A Sándor-palota előtti demonstráción készült, Szakács Istvánt ábrázoló pillanatkép – és az azt követő közéleti hullámverés – pontosan erre a jelenségre világít rá. Amikor egy vitatott mozdulat elemzésébe kezdünk, érdemes félretenni a politikai szimpátiát vagy antipátiát, és pusztán a vizuális szemiotika, a jelek tudománya felől megközelíteni a kérdést.
A diskurzusban jelenleg két végpont feszül egymásnak: az egyik oldal tudatos, sötét történelmi utalást lát, míg a másik oldal egy ártatlan, kiragadott pillanatként, egy egyszerű üdvözlésként („sziasztok”) keretezi át a történteket.
Azonban a vizuális kommunikációnak van egy kikerülhetetlen törvényszerűsége: bizonyos formák és mozdulatok történelmi beágyazottsága olyan erős, hogy azok függetlenednek a szereplő aktuális szándékától.
A szándék és a hatás kettőssége
Még ha a legjóindulatúbb megközelítéssel élek is, és elfogadom hogy a színpadon álló beszélő részéről a mozdulat valóban semmi más nem volt, mint egy lendületes „sziasztok” a tömegnek, a végeredményen ez érdemben nem változtat.
A nyilvánosság előtt bemutatott jeleknek ugyanis nem a szándékolt, hanem az objektív jelentése dominál.
A XX. század európai történelme után egy merev, egyenesen, meghatározott szögben feltartott jobb kar látványát egyszerűen nem lehet másként definiálni. Ez a testhelyzet a kollektív emlékezetben és a globális vizuális kultúrában olyan mélyen és egyértelműen kódolt, hogy szinte lehetetlen semlegesíteni. A kamera által rögzített merev tartás, a kéztartás szöge és a kontextus együttesen egy olyan ikonográfiai mintázatot ad ki, amelyet a szemlélő – legyen az támogató vagy kritikus – azonnal összeköt egy konkrét történelmi szimbolikával.
A pódium felelőssége
Ezért válik a helyzet védhetetlenné, és ezért nem működik az utólagos magyarázat. Aki ma Magyarországon, nemzeti lobogónk előtt, tömegrendezvényen mikrofont vesz a kezébe, annak tisztában kell lennie a saját anatómiájával és a térben végzett mozgásának hatásaival.
A színpadon nincsenek „véletlen” vagy „félreérthető” mozdulatok; ott minden gesztus felnagyítódik és rögzül. Egy közéleti szereplőtől elvárható az a minimális vizuális önreflexió, hogy tudja: a karját mikor és hogyan emeli fel, mert ami a színpadi dinamikában esetleg egy tizedmásodperces, hanyag üdvözlésnek tűnik, az a fotón egy kimerevített, megfellebbezhetetlen állítássá válik.
Nem tisztem pálcát törni a beszélő belső motivációi felett, és nem feladatom megvédeni sem a kialakult helyzetet. A kontextus és a vizuális tények azonban makacs dolgok. Ez a mozdulat – akár a szándékolt üzenet része volt, akár egy végtelenül szerencsétlen koordinációs hiba – a nyilvánosság terében egyetlen dolgot jelent.
A képet látva a társadalom jelentős része nem egy baráti köszöntést lát, hanem egy történelmi traumát idéző szimbólumot. És a politikai kommunikációban a látszat maga a valóság: ha egy mozdulatot nem lehet másként definiálni, akkor a beszélőnek el kell fogadnia, hogy a tetteit a vizuális tények, és nem a belső magyarázatok alapján fogják megítélni.
De nézzük meg az eredeti videót és döntsük el. Valóban történt ilyen kézmozdulat, vagy csak megint egy képhamisítás? Ettől függetlenül én úgy gondolom, hogy maga a tüntetés tartalmi része közröhej. Miért? Mert éppen ott tüntettek ahol még két éve embereket hurcolt el a rendőrség. Most nem.
A videó 37 mp.-nél érdekes
Az eredeti videó alapján nem csak egy kiragadott képkockáról beszélünk. A kar kétszer is kimerevedik, majd utána jön a „pápá” mozdulat, mintha tompítani akarná az egészet. A szándékot nem tudom bizonyítani, de azt igen: ez politikai színpadon vállalhatatlanul rossz optika.
