Amikor ma az elmúlt tizenhat évről beszélünk, hajlamosak vagyunk mindent a korrupció, a pártharcok vagy a személyes felelősség kérdésére leegyszerűsíteni. Pedig lehet, hogy a valódi probléma ennél sokkal mélyebb volt.
A legnagyobb hazugság talán nem is az volt, hogy ki mit tett vagy nem tett.
Hanem az, hogy mindenki szabadon dönthetett.
Mert vajon valóban szabad döntés volt egy ellenzéki polgármester számára, hogy szembemegy-e a kormánnyal, ha közben az útépítés, az iskola felújítása, a rendelő korszerűsítése vagy egy ipari beruházás sorsa a központi forrásoktól függött?
Könnyű ma ítélkezni. Könnyű azt mondani, hogy valaki miért tárgyalt, miért egyeztetett, miért fogadott el kompromisszumokat.
De tegyük fel a kérdést: mit tett volna ugyanabban a helyzetben bárki más?
A település vezetője nem önmagáért dolgozik. Nem egy pártnak épít utat, nem egy pártnak újít fel rendelőt, nem egy pártnak teremt munkahelyet. Az ott élő embereknek tartozik felelősséggel.
És itt kezdődik az elmúlt másfél évtized egyik legfontosabb politikai dilemmája.
A rendszer ugyanis nem feltétlenül attól vált erőssé, hogy mindenkit legyőzött.
Sokkal inkább attól, hogy idővel mindenki kénytelen volt alkalmazkodni hozzá.
A közbeszédben gyakran halljuk, hogy egyes szereplők „összejátszottak”, „lepaktáltak” vagy „befeküdtek”. Ezek jól hangzó politikai szlogenek. Csakhogy a valóság ritkán ilyen egyszerű.
A politika nem fekete-fehér film.
Sokszor inkább szürke árnyalatokból áll.
Egy önkormányzatnak működnie kell. Egy városnak fejlődnie kell. Egy település vezetőjének eredményeket kell felmutatnia.
Ha a források jelentős része központi döntéseken múlik, akkor előbb-utóbb kialakul egy alkalmazkodási kényszer.
Ez nem feltétlenül korrupció.
Ez nem feltétlenül bűncselekmény.
Ez egy rendszer logikája.
És talán éppen ez az, amit a legtöbben nem akarnak kimondani.
Az elmúlt tizenhat év valódi kérdése nem az, hogy voltak-e korrupt emberek. Természetesen voltak. Ahogy minden korszakban voltak és lesznek is.
A valódi kérdés az, hogy létezhetett-e egyáltalán olyan politikai szereplő, aki teljesen független tudott maradni egy olyan rendszerben, ahol a pénz, a fejlesztések és a lehetőségek jelentős része egyetlen központból érkezett.
És ha erre a válasz nem egyértelmű igen, akkor talán ideje más szemmel nézni az elmúlt éveket.
Mert lehet, hogy sok esetben nem a korrupció volt a legnagyobb probléma.
Hanem az, hogy egy egész politikai generáció megtanult együtt élni egy olyan rendszerrel, amelyhez előbb-utóbb mindenkinek viszonyulnia kellett.
Éppen ezért óvatos lennék azokkal a történetekkel is, amelyek egyetlen vádalkura, egyetlen vallomásra vagy egyetlen bukott szereplő állításaira épülnek. A közvélemény hajlamos ilyenkor egyszerű magyarázatokat keresni.
Pedig a valóság sokkal kellemetlenebb lehet.
Lehet, hogy nem néhány ember hibájáról beszélünk.
Lehet, hogy egy egész rendszer működési logikájáról.
És ha ez igaz, akkor a következő évek legfontosabb feladata nem néhány szereplő megbüntetése lesz.
Hanem annak megteremtése, hogy egy település vezetője, egy vállalkozó vagy egy politikus többé ne kerüljön olyan helyzetbe, ahol a túlélés és a függetlenség között kell választania.
Ezt a gondolatsort tegye mindenki oda, ahová való
