Amikor a 2020-as évek közepén végleg eldőlt a Szilágyi Erzsébet fasor meghatározó épületének sorsa, nem csupán egy szálloda tűnt el a térképről. Budapest egyik legkülönösebb, „legnyugatiasabb” és egyben legvitatottabb építészeti mementója dőlt le. A Körszálló – hivatalos nevén Hotel Budapest – lebontása egy olyan korszak végét jelzi, amelyben a modernizmus még hittel és optimizmussal nézett a jövőbe.
Szrogh György és a „tiltott” forma
A hatvanas évek derekán a szocialista realizmus merev, szögletes világa után a magyar építészet lélegzetvételnyi szabadsághoz jutott. Szrogh György, a KÖZTI zseniális tervezője valami olyat mert álmodni, ami akkoriban provokációnak számított: egy tökéletes hengert. A 64 méteres betonépület nemcsak azért volt különleges, mert szakított a panel-monotóniával, hanem mert egy demokratikus építészeti alapelvet valósított meg: a kör alaprajznak köszönhetően nem volt „rossz szoba”. Minden vendég panorámát kapott, legyen szó a János-hegy zöldjéről vagy a pesti oldal lüktető fényeiről.
A vasfüggöny mögötti „Dolce Vita”
A Körszálló 1967-es megnyitása után azonnal a magyar kozmopolita élet epicentrumává vált. Aki belépett a híres forgóajtón, egy pillanatra elhihette, hogy nem egy bezárt ország állampolgára. Az épület belsőépítészete a korszak iparművészetének csúcsát képviselte: a bútortervezéstől a világítótestekig minden a „mid-century modern” stílust idézte, amit ma már aranyáron keresnek a gyűjtők.
A tetőteraszon működő bár és a panoráma-étterem a diplomaták, a kémek és a korabeli művészvilág törzshelye volt. Itt nem gulyáslevest szolgáltak fel fapados módon, hanem a nemzetközi konyha remekeit, miközben a budai hegyek látványa adta a díszletet. A Körszálló volt az a hely, ahol a szocialista elvtársak is megtanulták, mi az a „nyugati luxus”, és ahol a külföldi turisták meglepődve tapasztalták: Budapestnek van egy modern, vibráló arca is.
Miért fáj a búcsú?
Egy épület lebontása mindig fájdalmas, de a Körszálló esetében ez a fájdalom mélyebbről fakad. Ez az épület volt a budai sziluett egyik legfontosabb tájékozódási pontja. Aki a hűvösvölgyi buszon utazott, vagy a fogaskerekűre várt, annak a „Henger” egy biztos pontot jelentett.
Kulturális értelemben a Körszálló a magyar modernizmus egyik utolsó bástyája volt. Lebontása felveti a kérdést: képesek vagyunk-e értékelni a közelmúltunk örökségét, vagy minden olyan épületnek pusztulnia kell, amely a Kádár-korszakban született?
Az emlékezet porladó betonja
A bontási munkálatok során nemcsak vas és beton tűnik el, hanem történetek tízezrei is: az első randevúk a presszóban, a titkos megfigyelések a bárpultnál, és az a büszkeség, amivel a budapestiek mutatták meg külföldi rokonaiknak a város „legmodernebb” tornyát.
A Körszálló helyén valószínűleg egy kortárs, minden igényt kielégítő, de talán kevésbé karakteres épület emelkedik majd. Szrogh György hengere azonban megkerülhetetlen fejezete marad a magyar kultúrtörténetnek – egy olyan korszak mementója, amikor Budapest még mert kerekben gondolkodni egy szögletes világban.
Fotó: Arold Péter
