Elképzelt kép, vagy történet – kinek hogy tetszik – arról, hogy vajon mi játszodhat le egy becsületes, de információ szegény környezetben élő ember gondolataiban, így 2 héttel a választásokat követő napokban. Mi a dolgunk? mi az, amit tehetünk? Mert ők nem tehetnek róla. Ők hittek, ahogy mi is hittünk 1989-ben. Azóta eltelt … hány év is? A mi dolgunk az, hogy megértessük velük, nem kell félni.
Én nem értek a politikához. Soha nem is értettem. Azt tudom, amit mondtak a tévében, meg amit a faluban beszélnek. Hogy ha nem ők vannak, akkor baj lesz. Hogy jön a háború, meg elviszik a gyereket, meg olyan drága lesz minden, hogy nem bírjuk ki.
Én ezt elhittem. Nem azért, mert hülye vagyok, hanem mert ezt mondták mindenhol. A rádióban, a tévében, még a boltban is erről beszéltek. Hogy jobb, ha marad minden így, mert különben rosszabb lesz.
És emlékszem, még nem is olyan régen mondta is… hogy bármi történik, ő itt marad. Hogy 2030-ig képviselő lesz, és nem hagyja magára azokat, akik hisznek benne. Ezt mondta. Erre emlékszem.
És akkor most nézem… és nem értem.
Azt mondták, hogy ők megvédenek minket. Hogy nem lesz háború. Hogy nem lesz baj. Erre most meg mintha… nem is tudom… mintha nem is akarnának már ott lenni. Mintha nem lenne olyan fontos.
Én meg itt maradtam. Ugyanúgy.
A boltban ugyanúgy drága minden. A gyerekem ugyanúgy dolgozik külföldön, mert itt nem tudott megélni. És most még az is, akiben bíztam, mintha hátrébb lépne.
És akkor most mi van?
Most akkor nincs már veszély? Vagy van, csak már nem mondják? Vagy eddig sem volt úgy, ahogy mondták?
Az ember ilyenkor elgondolkodik… de közben meg nem akar. Mert ha nem igaz, amit eddig hittem, akkor mi marad?
Én nem akarok politizálni. Csak azt szeretném tudni, hogy most akkor ki van velünk.
Mert eddig azt hittem, hogy ő.
Most meg nem vagyok benne biztos.
