Nézem a választási térképet, és látom azt, amit a politológusok még csak most kezdenek kapizsgálni. Mindenki a nagy országos számokról beszél, de a valódi meccs most kezdődik a helyi szinteken. Mert az egy dolog, hogy a Fidesz-korszaknak befellegzett, de mi lesz azokkal a „bebetonozott” bástyákkal, a polgármesterekkel?
Egyre több helyről hallani – és az informátoraim is ezt suttogják –, hogy nem várunk 2029-ig. Jön az előrehozott önkormányzati választás. És ez a leglogikusabb lépés, amit Magyar Péterék megtehetnek. Miért hagynának éveket a NER kiskirályainak, hogy kimentsék a vagyont vagy elszabotálják az új kormány döntéseit? De a nagy kérdés nem is a fideszesek sorsa – róluk tudjuk, hogy jön a zakó. A valódi izgalom az ellenzéki térfélen van.
Nézzük meg például Óbudát vagy Hódmezővásárhelyt. Mi történt ott? Az ellenzéki polgármesterek és a holdudvaruk nem a saját régi pártjaikra, hanem a Tiszára szavazott. Miért? Mert ők már két éve látták, amit a pártközpontjaikban még ma sem hisznek el: a „régi ellenzék” brandje már nem pajzs, hanem egy súlyos ólomgolyó a lábukon.
Én úgy látom: ez nem árulás, hanem a legtisztább túlélési ösztön.
Ezek a polgármesterek rájöttek, hogy ha maradni akarnak a székben, és valóban fejleszteni akarják a városukat, akkor a Tisza-kék hullám elé kell állniuk, nem pedig ellene. Ha Magyar Péter látja, hogy ezek az emberek már az első perctől mellette voltak, miért indítana rájuk bárkit is? Itt egy hallgatólagos paktum körvonalazódik: a tisztességes, már bizonyított ellenzéki városvezetők maradnak a helyükön, a Tisza pedig cserébe megkapja a lojalitásukat és egy kész, működő helyi apparátust.
Persze, a „tisztességes” szó itt a kulcs. Aki jól dolgozott, annak elvileg nincs félnivalója – pártállástól függetlenül. De aki csak a pártkönyvéből élt, az most kezdhet csomagolni.
Szerintem ez a szelekció a legjobb, ami történhet. Nem kell mindent és mindenkit ledózerolni. Aki alkalmas és tiszta, az maradhat a fedélzeten, akárki is volt a régi főnöke. De aki azt hiszi, hogy a régi ellenzéki bástyák mögé bújva túlélheti az új rendszerváltást, az nagyon elszámolta magát.
A kapuk kinyíltak, a várkapitányok pedig éppen most cserélik le a régi zászlókat Tisza-kékre. Lehet ezt elvtelenségnek nevezni, de én inkább úgy hívom: politikai realizmus. Aki pedig tisztességgel tette a dolgát eddig is, annak ez nem bukás, hanem egy új lehetőség.
