A nyolcvanas évek közepén történt. Ma már pontos évszámot nem mernék eskü alatt mondani, de arra kristálytisztán emlékszem, milyen volt ott lenni Pusztavacs határában. Nem fesztiválnak hívtuk, nem volt köré marketing, szponzor, kordon. Egyszerűen csak tudtuk: ott történik valami, és nekünk ott a helyünk.
Autóstoppal jutottunk le. Huszonévesek voltunk, hátizsák, sátor, némi apró a zsebben, meg az az elsöprő érzés, hogy a világ – legalább arra a hétvégére – a miénk. Az út maga is része volt az élménynek: sofőrök, félmondatok, rádióból szóló slágerek, poros országutak. Mire megérkeztünk Pusztavacs környékére, már tudtuk, hogy nem egy „mezei” koncertre jöttünk.
A mezőn sátrak mindenfelé. Ki ponyva alatt, ki a csillagos ég alatt aludt. Este lehűlt a levegő, nappal tűzött a nap, de senkit nem érdekelt. Valahogy mindenkinek volt helye, ideje, cigije, bora, gondolata. Nem volt rohanás. Nem volt telefon. Csak emberek, zene és szabadság.
A színpad előtt por kavargott, a hangfalak recsegtek, de amikor megszólalt a Korál, vagy felpörgött a P-Mobil, minden a helyére került. A Prognózis hozta a maga keményebb világát, a Első Emelet pedig azt az akkor modern, városi hangulatot, amitől éreztük: benne élünk a korunkban. A V’Moto-Rock pedig… hát az igazi közös ordítás volt, ököl a magasban, rekedt torok másnap reggelig.
Napközben filmvetítés is volt. Egy fehér vászon, projektor, a kép néha elcsúszott, néha megállt – de senki nem panaszkodott. Pokrócokon ülve, sörösüvegekkel a kézben néztük, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Talán az is volt.
Az egésznek volt egy furcsa, kimondatlan Woodstock-hangulata. Nem másoltunk semmit, nem akartunk „olyanok lenni, mint”. Egyszerűen csak együtt voltunk. Ismeretlenek beszélgettek hajnalig, zenéről, életről, arról, mi lesz velünk tíz év múlva – mintha tényleg számítana, amit ott kimondunk.
Amikor vasárnap összepakoltunk, porosan, fáradtan, de valahogy könnyebben indultunk vissza, mint ahogy jöttünk. Megint stoppal. Megint idegen autókban. De már nem ugyanazok voltunk.
Nem készült róla profi felvétel, nem lett belőle legenda a tankönyvekben. De akik ott voltak, tudják: Pusztavacsnál akkor nem csak koncertek voltak. Egy darab szabadság történt meg. És az velem maradt azóta is.
