A hetvenes–nyolcvanas évek telén Budapesten a havazás nem számított válsághelyzetnek. Ha leesett a hó, munkát jelentett. Nem közleményt, nem operatív ülést, hanem lapátot, műszakot és fizetést. A város akkoriban tudta: a hó nem vár, ezért ember kell hozzá.
Nemcsak állandóak voltak – hanem alkalmiak is
A Fővárosi és a kerületi tanácsok tartottak ugyan előre szervezett hómunkás-állományt, de ami igazán különbséget jelentett, az az volt, hogy havazáskor azonnal felvettek alkalmi jelentkezőket is.
Akár néhány napra, akár egy hétre. Nem volt túlbonyolítva: aki dolgozni akart, az mehetett.
Reggel vagy este kihirdették, hogy kell ember, és sokan jelentkeztek. Diákok, gyári munkások, nyugdíjasok, alkalmi munkából élők. Nem karrier volt, hanem gyors, tisztességes pénz. Néhány ezer forintért – ami akkoriban nem volt kevés – sokan vállalták az éjszakai vagy hajnali munkát.
Miért mentek ennyien?
Mert:
- azonnali volt a munkalehetőség,
- készpénzes vagy gyors kifizetés járt,
- nem kellett hosszú szerződés,
- és mert a munka érthető és kézzelfogható volt.
Lapátolni kellett. Seprűzni. Sózni. Tolni a havat.
Aki elvégezte, látta az eredményt – és másnap már tiszta járdán ment tovább a város.
Szervezett volt, nem improvizált
A havazásra fel voltak készülve. Volt nappalos és éjszakás műszak, volt gyülekezési pont, volt kiosztott szerszám. Nem az történt, hogy „majd lesz valahogy”, hanem az, hogy lesz ember.
A járdák, utak ezért voltak sokszor jobban takarítva, mint ma, pedig kevesebb gép, kevesebb technika állt rendelkezésre. A különbséget az adta, hogy a hó eltakarítását közfeladatnak tekintették, nem egyéni kötelességnek.
Miért nincs ez ma?
Ma havazáskor ritkán hallani olyat, hogy „jelentkezőket várunk hómunkára”. Pedig a hó ugyanúgy esik, mint régen. Ami eltűnt, az a gyors reagálású munkaerő-felvétel.
Ennek okai többek között:
- a túladminisztrált foglalkoztatás,
- a felelősség kiszervezése és szétaprózása,
- az alkalmi fizikai munka presztízsének leértékelődése,
- és az a szemlélet, hogy inkább kommunikálni kell, mint cselekedni.
Ma nehéz elképzelni, hogy pár napra embereket vegyenek fel lapátolni – pedig régen pontosan ez működött.
Akkor nem nosztalgia volt, hanem gyakorlat
A hómunkások nem legendák, hanem működő megoldás részei voltak. A város nem csodát várt, hanem munkát adott. És volt, aki elvégezte.
Ma sokszor úgy tűnik, a hó meglepetés.
Régen tudták: télen havazik.
És ha havazik,
ember kell hozzá.
Talán nem a múltat kellene visszahozni, hanem azt a felismerést, hogy néha a legegyszerűbb megoldás a legjobb:
hirdetni, felvenni, fizetni – és eltakarítani a havat.
